Növényvédőszerek az egészséges élelmiszerekért! | 2024.05.10
novenyvedoszer.hu

A mesterséges intelligencia már a kenyérgyártásban is ott van

2023.11.21

Egy szekérhez hasonlította Szakács Tamás, a Hajdúsági Sütödék Zrt. vezérigazgatója a mesterséges intelligenciát, amelyről nem szabad lemaradni sem a cégeknek, sem pedig a vásárlóknak, ugyanis ez egy olyan szekér, amely holnap sportautóvá, utána pedig űrhajóvá változhat és ezekre már jóval nehezebb lesz felugrani.

Ezzel magyarázta azt a cégcsoport vezetője, hogy segítségül hívták a mesterséges intelligenciát néhány termékük kifejlesztéshez. Ez persze nem jelenti azt, hogy ez a technológia készíti a receptet, helyette csak éltek egy lehetőséggel. Hiába használnak mesterséges intelligenciát, de a fontos kérdéseket és döntéseket továbbra is a szakemberek hozzák meg. Ez azért fontos Szakács Tamás szerint, mert ezt a félelmet igyekeznek kezelni, de közben a technológia előnyeit látni kívánják, ugyanakkor nem szeretnénk teljesen elveszíteni a kontrollt és különösen nem az emberi ellenőrzést. A cégcsoport vezetője hangsúlyozta: „Célszerű tisztázni, hogy mi is a mesterséges intelligencia. Ez egy gépi tanulással működő rendszer, amely sokáig csak a tudományos, fantasztikus filmekben létezett. Nincsenek szándékai, nincs akarata, azt teszi, amit mi mondunk neki”.

-Végig vittünk egy teljes termékfejlesztési folyamatot, ami a magyar fogyasztói igények vizsgálatától, a receptúra körvonalazásán keresztül a technológiai részlet kérdésekig, a különböző képi és hanganyagok megteremtéséig a mesterséges intelligencia segítségével történt. De mindvégig a mi kontrollunk alatt -nyilatkozta a cégvezető.

Eddig három terméket fejlesztettek ezzel a módszerrel a Hajdúságban. Vitaminokat tartalmaznak, ásványi anyagokban gazdagok és támogatják az immunrendszert. Az új termékek közös jellemzője ez. Fontos visszajelzés volt a cég vezetői számára, hogy a világ nagy vállalatai is ezt a módszert alkalmazzák, ezért nem másolni szerették volna őket, hanem velük egy időben hozták meg a döntést és a tempót is tartani szeretnénk a továbbiakban. Szakács Tamás szerint ugyanis a finom és jó minőségű termékek előállítása emberi célkitűzés és ezen nem szeretnének változtatni.

Magyarországon tehát elsőként, a mesterséges intelligencia támogatásával fejlesztett sütőipari termékekkel jelennek meg a piacon a Hajdúsági Sütödék-csoport leánycégei. Az előző mondatban hangsúlyos a „támogatásával”, mert továbbra is minden fontos kérdésről az ember dönt, a termékekről, az ízekről emberek alkottak véleményt, de a fejlesztők együtt dolgoztak. 


Szerzők:
Növényvédőszer.hu / Kommunikáció

Ezeket is olvasta már?

A mezőgazdaságnak kiemelt szerepe van a klímakockázatban

2024.04.25

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) most először összeállított, alkalmazkodásról szóló ún. EUCRA jelentésében 5 fő csoportba sorolta (élelmezés, egészségügy, infrastruktúra, gazdaság és pénzügy, ökoszisztémák) a súlyos következményekkel járó klímakockázatokat Európára vonatkozóan. A kockázatok ugyan elvontnak tűnhetnek, de valójában az egész gazdaságot és a társadalmat is veszélyeztethetik - írja a masfelfok.hu legújabb cikke....

A ROVAT SZERZŐI


Horotán Katalin
Eszterházy Károly Katolikus Egyetem


Kisvarga Szilvia
Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem

Így alkalmazzunk biostimulátorokat a kertben

2024.03.12

A dísznövénytermesztés a kertészeti ágazatok az egyik legváltozékonyabb területe és az egyik legdinamikusabb mezőgazdasági ágazat, főleg a cserepes dísznövényterme...

Ezért fontos a biostimulátorok használata

2024.03.09

A mezőgazdaságban használt a kémiai anyagok iránti igény csökkentése és a növények megfelelő fejlődésének biztosítása az éghajlatváltozás miatt is döntő jelen...

Ez a szerepe a növekedést elősegítő baktériumoknak

2024.02.29

A különböző káros hatású szennyezőanyagok széles skáláját ismerjük, mely nincs másként a talaj esetében sem, ahol a nehézfémekkel és szerves jelenléte napjainkb...

24. óra: így fordíthatjuk vissza a talajpusztulást

2024.02.26

Foltosodás, belvizek, tömörödés, pocokinvázió. Folyamatos jelzések ezek, amelyek egyértelműen a talajpusztulás következményei. Egyre többen hangoztatják ezért azt, ...

MÉG TÖBB CIKK INNEN

Szakmai partnereink

Korábbi cikkeink minden rovatból

Íratkozzon fel a növényvédelmi hírlevelünkre!

Minden hétfőn elküldjük a legfontosabb híreket levélben.  






Megismertem és elfogadom: Adatkezelés




| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.