Hatezer köbméter hatósági áras tűzifát fuvarozott a Rail Cargo Hungaria (RCH) az erdészeti kitermelőhelyekről a lakossági értékesítési pontokra, és ezzel a kormányprogram vasútlogisztikai feladatait egyedüliként végző társaság 2022. október óta már 30 ezer m3 fűtőanyagot juttatott el a rendeltetései helyekre.
A tevékenység ellátását az RCH országos lefedettségű egyes kocsi fuvarozási technológiája teszi lehetővé. A társaság minden szükséges kapacitást biztosít a 2023 áprilisáig tartó kormányzati akció sikeres végrehajtásához.
Ide kapcsolódó hír az is, hogy aMagyar Máltai Szeretetszolgálat közvetítésével kap fűtési támogatást 460 rászoruló család 25 millió forint értékben tűzifaadományként, illetve feltöltős mérőórával biztosított áram formájában. Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke a segítséget bejelentő szerdai budapesti sajtótájékoztatón elmondta: tíz éve dolgozik együtt a szeretetszolgálat és az E.ON Hungária Csoport, ezúttal 27 dél-dunántúli településen élő rászoruló család fűtését segítik. Ehhez az energiacég a 25 millió forint értékű támogatás mellett a szakértelmét is adja. A szeretetszolgálat által kiválasztott támogatottak közül ötven család, amely tűzifával tud fűteni, 2,5 köbméter fát kap, több részletre elosztva; az a 400 család pedig, amelynek otthonában előre fizetős mérőóra van, feltöltött egyenleg formájában részesül a segítségben. Tíz családnál előre fizetős mérőórákat és elektromos fűtéspaneleket szerelnek fel - mondta Győri-Dani Lajos.
Online konferenciasorozatot indít a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. A három eseményből álló tájékoztatás célja, hogy hozzásegítse a feldolgozóüzemeket, a kertészeteket és az állattartó telepeket az ökológiai gazdálkodáshoz, illetve az ökotermékek feldolgozásához kapcsolt pályázati előnyök hatékony kihasználásához.... ➜
A Phylazonit Kft. és a Calmit Hungária Kft. bemutatja: a Tervezzünk ésszel: baktériumokkal és mésszel! rendezvényét. Miért fontos, hogyan és mennyire lehet hatékony ... ➜
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) – a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ) közreműködésével – idén is megrendezi az orszá... ➜
Május elejétől bő egy hónapon keresztül lehet szedni a szabadföldi epret a Szedd magad! kertekben. A legtöbb helyen bőséges termés várható. Cikkünkben mutatjuk az ors... ➜
Megjelent a hazai fűtetlen fólia alatt érlelt eper is az üzletekben és a piacokon. Kilóját 2400 forintért kínálják, jellemzően félkilós kiszerelésben árulták péld... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.