A hatékonyabb, és az eddiginél is magasabb minőségű növénytermesztésre, valamint az öntözésfejlesztés folytatására helyezte a hangsúlyt Makai Szabolcs az idei tervekkel kapcsolatban. A Talentis Agro Zrt. vezérigazgatója hírportálunknak nyilatkozva arról is beszámolt, hogy milyen reményeket fűznek a cégcsoporton belül a pulykatenyésztés külföldi értékesítéséhez, valamint a szántóföldi zöldségtermesztésben rejlő lehetőségekhez.
Ez az esztendő is nyomott gabonaárakkal és magas imputköltségekkel indult, ezért ha nem mozdulnak felfelé az árak, akkor ez már a harmadik olyan évünk lesz, amikor a növénytermesztők nem termelnek nyereséget. Makai Szabolcs szerint ezért a klasszikus növényeket – búza, árpa, kukorica, napraforgó – minél nagyobb területen, és az eddiginél sokkal hatékonyabban, valamint jobb minőségben kell termelni. Hozzátette: „Ha versenyzünk a külföldi és hazai gabonával, akkor ezeket a tőzsdei termékeket olcsóbban is kell előállítani. Ez az egyik stratégiánk erre az évre. A másik pedig az, hogy az öntözött területeken növelni kell azoknak a zöldségféléknek az arányát, amelyek magasabb árbevételt jelentenek, ezáltal a hektáronkénti haszon is nagyobb lesz. A legutóbbi vetésterv készítésekor kihúztuk az árpát a növények közül – erre korábban soha nem gondoltunk volna, hogy ez a pillanat majd bekövetkezik. Az árpának ugyanis olyan nyomott volt az ára, hogy úgy döntöttünk: inkább megvásároljuk piaci áron az állattenyésztés számára, minthogy megtermeljük. A döntés bennünket igazolt vissza, ugyanis ellenkező esetben óriási veszteségeket szenvedtünk volna el” -hangoztatta Makai Szabolcs.
A növénytermesztésben klasszikusnak számító búza, kukorica, napraforgó vetésterülete nem változott a holding termőföldjein. A búza egyik előnye ráadásul az árpával szemben az, hogy több minőségi kategóriában – étkezési, javító – is megállja a helyét, s ezeknek folyamatos is a piaca, míg az árpát csak nagyon rövid ideig keresik a felvásárlók. A Talentis Agro Holding ezért továbbra is hisz a három növény hatékony termesztésében.
A termelésbiztonság alapja a megfelelő tároláskapacitás
A mezőgazdasági termelésben az első számú szempont a hatékonyság, vagyis: minél olcsóbban, minél jobb minőségi árut állítsunk elő. Ehhez szükségünk van az öntözésfejlesztésre, a...
Tavasszal startolnak az öntözésfejlesztési pályázatok
E hónap elején megjelent az új pályázati menetrend, vagyis az, hogy 2024-ben milyen beruházási támogatásokkal indul a Közös Agrár Politika Stratégiai Terve. Mint ismert: Magyarország Közös...
Újra felértékelődőben van a hazai pulykahús
A Gallicoop Zrt. Magyarország legnagyobb pulykafeldolgozója, a korábban családi tulajdonban lévő vállalkozás három évvel ezelőtt került új tulajdonosi körhöz. Jelenleg három millió pulykát...
Online konferenciasorozatot indít a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. A három eseményből álló tájékoztatás célja, hogy hozzásegítse a feldolgozóüzemeket, a kertészeteket és az állattartó telepeket az ökológiai gazdálkodáshoz, illetve az ökotermékek feldolgozásához kapcsolt pályázati előnyök hatékony kihasználásához.... ➜
A Phylazonit Kft. és a Calmit Hungária Kft. bemutatja: a Tervezzünk ésszel: baktériumokkal és mésszel! rendezvényét. Miért fontos, hogyan és mennyire lehet hatékony ... ➜
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) – a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ) közreműködésével – idén is megrendezi az orszá... ➜
Május elejétől bő egy hónapon keresztül lehet szedni a szabadföldi epret a Szedd magad! kertekben. A legtöbb helyen bőséges termés várható. Cikkünkben mutatjuk az ors... ➜
Megjelent a hazai fűtetlen fólia alatt érlelt eper is az üzletekben és a piacokon. Kilóját 2400 forintért kínálják, jellemzően félkilós kiszerelésben árulták péld... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.