Az árérzékenység miatt présbe kerültek a vágóhidak és a húskészítménnyel foglalkozó üzemek, sőt vannak olyanok is, amelyek tényleg pengeélen táncolnak a jövőjüket illetően. Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke ezért azt reméli: a fogyasztók megértik azt a kérésüket, hogy vásároljanak magyar termékeket, de abban is bízik, hogy idén növekszik a reáljövedelem és jobban megengedheti magának mindenki a kényelmesebb vásárlást. A feldolgozók ezzel képesek lesznek arra, hogy a megnövekedett önköltségeiket érvényesítsék az árakban.
A termékpályának a vágóhidak és a különböző készítményeket gyártók a nehéz helyzetben lévő szereplői. Ők voltak azok, akik az elmúlt két évben szembesültek a robbanásszerű önköltség növekedéssel az egyik oldalon, míg a másik oldalon a fogyasztói keresletcsökkenéssel. Logikusan az előbbi azt tenné indokolttá, hogy emeljék az áraikat minél feljebb, viszont az utóbbiak úgy reagálnak mindenre már így is, hogy csökkentik a fogyasztást. Mert nem lehet mindent a húskészítmények árában egyik napról a másikra érvényesíteni.
Míg a sertéstartók nem panaszkodhatnak a mostani felvásárlási árakra, a vágóhidak, húsfeldolgozó üzemek jó része nullszaldóval, vagy veszteséggel zárta az előzőévet. Fejlesztésekben ugyan gondolkozhatnak az idén megnyíló támogatások segítségével, de ahhoz túl kell élni a mostani, nehéz időszakot, amikor a termékek árában nem lehet egy az egyben érvényesíteni a drágább alapanyagot és a megnövekedett háttér költségeket.
Online konferenciasorozatot indít a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. A három eseményből álló tájékoztatás célja, hogy hozzásegítse a feldolgozóüzemeket, a kertészeteket és az állattartó telepeket az ökológiai gazdálkodáshoz, illetve az ökotermékek feldolgozásához kapcsolt pályázati előnyök hatékony kihasználásához.... ➜
A Phylazonit Kft. és a Calmit Hungária Kft. bemutatja: a Tervezzünk ésszel: baktériumokkal és mésszel! rendezvényét. Miért fontos, hogyan és mennyire lehet hatékony ... ➜
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) – a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ) közreműködésével – idén is megrendezi az orszá... ➜
Május elejétől bő egy hónapon keresztül lehet szedni a szabadföldi epret a Szedd magad! kertekben. A legtöbb helyen bőséges termés várható. Cikkünkben mutatjuk az ors... ➜
Megjelent a hazai fűtetlen fólia alatt érlelt eper is az üzletekben és a piacokon. Kilóját 2400 forintért kínálják, jellemzően félkilós kiszerelésben árulták péld... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.