Csökkent a műtrágya, a takarmány és az energia ára, javuló tendenciát mutat a gazdasági környezet, és bár a terményárak továbbra is alacsonyak, a kiszámíthatóság és a tervezhetőség stabilizálja a jövedelmeket és a kilátásokat – derül ki az MBH AgrárTrend Indexből, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának negyedévente közzétett elemzéséből.
A hitelintézet agrárpiaci szereplők megkérdezésével készülő mutatója a 2023 első három negyedévében tapasztalt erősödés után tavaly év végén még tovább javult: jelenleg elsősorban a korábbinál jövedelmezőbb állattenyésztés húzza az ágazatot, bár a nehezebb körülmények között lévő növénytermesztők helyzetértékelése is jobb lett. Az élelmiszer-infláció év végére 5 százalék alattira lassult, ami a szakértők szerint azt is tükrözi, hogy az alacsonyabb termelői árak most jelennek meg a bolti fogyasztói árakban.
„A koronavírus-világjárvány, az ellátási láncokban jelentkező fennakadások, az energia- és az inputanyagok árának emelkedése, majd az orosz-ukrán háború hatásai jelentős változásokat hoztak az agrár- és élelmiszeriparban. 2024-ben viszont már nyugodtabbá válhat a környezet, csökkentek a költségek, kiszámíthatóbbá vált a termelés. Átmeneti évnek nézünk elébe, ez megfelelő időszak a tervezésre. 2024-ben megnyílnak a Vidékfejlesztési Program első pályázatai, amelyek felhasználásában azok lesznek jó helyzetben, akik optimalizálni tudják gazdálkodásukat, csökkenteni tudják költségeiket, és fenntarthatóan tudják üzemeltetni vállalkozásukat. A cél, hogy a hatékony termeléssel a minőség felé mozduljanak el a gazdálkodók” – mondta Hollósi Dávid, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának ügyvezető igazgatója, aki szerint a kamatok csökkenésével idén némileg már élénkülhet a hitelkereslet. „Arra számítunk, hogy a forgóeszköz-finanszírozáson túl év végén már beruházási hitelekről is érdemben tárgyalhatunk ügyfeleinkkel.”
1500 milliárd forint érkezik az agrár- és élelmiszeripari fejlesztésekre
2024-ben megnyílnak a 2023-2027-es Közös Agrárpolitika régóta várt vidékfejlesztési pályázatai, a kormány döntésének értelmében a hazai költségvetésből a lehető legnagyobb arányban, 80 százalékban társfinanszírozott vidékfejlesztési források mintegy 2700 milliárd forintot tesznek ki – hívta fel a figyelmet Dr. Mezei Dávid, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának agrár- és uniós kapcsolatokért felelős vezetője. „Ebből 1500 milliárd forintra rúgnak a mezőgazdaság és élelmiszeripar versenyképességének, hatékonyságának növelését és fenntartható átalakítását szolgáló beruházási források, a pályázatokat az év során folyamatosan hirdetik meg. Fontos, hogy ügyfeleink már a tervezés időszakában bevonják a bankot, mint partnert. Újdonság, hogy a kedvezményezettek várhatóan könnyebb feltételek mellett juthatnak majd támogatási előleghez, és jelentős kamattámogatás és kezességi díjtámogatás is segítheti a projektek megvalósulását. Ez megkönnyíti a projektek pénzügyi tervezését.”
A kiegyensúlyozott növekedési szint közelében az ágazat
Az ügyfelek, szakmaközi szervezetek és a bank elemzőinek helyzetértékelése alapján készülő, és a hivatalos statisztikákat megelőző agrár-élelmiszeripari bizalmi mutató, az MBH AgrárTrend Index értéke 2023 negyedik negyedévében 33,6 pontra erősödött a 48 pontos skálán. Az eddigi legmagasabb érték a 2021 második negyedévében mért 32,1 pont volt. A mutató egy éve folyamatosan emelkedik. „Most nagyobb lépcsőfokot lépett az ágazat, de hosszú még az út az elmúlt évek nehézségeiből való kilábalásban” – értékelte az adatokat Héjja Csaba, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának szenior elemzője. A mostani érték a 2023 harmadik negyedévéhez képest 2 pontos, éves összehasonlításban pedig ezt jelentősen meghaladó, 4,1 pontos növekedést jelent. 2023 negyedik negyedévében a vizsgált 12 termékpálya mindegyikén javultak a kilátások a megelőző három hónaphoz képest, amire legutóbb 2021 végén, a koronavírus-világjárvány lecsengésekor volt példa. Több mint két év után pedig ismét vannak olyan alágazatok, amelyek elérték, sőt, meg is haladták az egyensúlyi szintnek tekintett – 3-5 százalékos növekedési pályát, valamint a minden ponton stabil ár- és jövedelmi viszonyokat jelentő – 35 pontot: a sertés és a marha. De csak kevéssel marad el ettől a baromfi, a tojás és a tej is.
A hatékony gazdálkodás jelenthet nagy segítséget a szántóföldi növénytermesztőknek
A hazaiagrárium legnagyobb kibocsátását produkáló szántóföldi ágazatok helyzetértékelése 1-1,5 ponttal javult az előző negyedévhez képest, noha az alacsony értékesítési árak és a korábbinál gyengébb jövedelmezőség továbbra is erősen befolyásolja a lehetőségeiket. „A búzatermékpálya a leginkább derűlátó: olyan napi fogyasztási cikkek alapanyagáról van ugyanis szó, amelyek iránt nem csökkent jelentősen a végső fogyasztói kereslet. Az olajos magvak és a kukorica esetében kisebb mértékű volt a javulás, de összességében így is sokkal jobb a korábbinál. Az ágazat szereplői egyre nagyobb számban ismerik fel, hogy nincs ráhatásuk az értékesítési árakra, a magyar mezőgazdaság túl kis szereplő ahhoz a világpiacon. A költségek optimalizálásában és a hatékony gazdálkodásban viszont lehet mozgásterük” – mutatott rá Héjja Csaba. „A mostani körülmények ugyanakkor némileg gyorsítják a precíziós gazdálkodás terjedésének alapját jelentő szemléletváltást” – tette hozzá.
Online konferenciasorozatot indít a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. A három eseményből álló tájékoztatás célja, hogy hozzásegítse a feldolgozóüzemeket, a kertészeteket és az állattartó telepeket az ökológiai gazdálkodáshoz, illetve az ökotermékek feldolgozásához kapcsolt pályázati előnyök hatékony kihasználásához.... ➜
A Phylazonit Kft. és a Calmit Hungária Kft. bemutatja: a Tervezzünk ésszel: baktériumokkal és mésszel! rendezvényét. Miért fontos, hogyan és mennyire lehet hatékony ... ➜
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) – a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ) közreműködésével – idén is megrendezi az orszá... ➜
Május elejétől bő egy hónapon keresztül lehet szedni a szabadföldi epret a Szedd magad! kertekben. A legtöbb helyen bőséges termés várható. Cikkünkben mutatjuk az ors... ➜
Megjelent a hazai fűtetlen fólia alatt érlelt eper is az üzletekben és a piacokon. Kilóját 2400 forintért kínálják, jellemzően félkilós kiszerelésben árulták péld... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.