A korábbi évekhez képest két-három hetes csúszással kezdődik az őszi vetőmag szezon. Ennek oka többek között az, hogy a betakarítás idején júniusban a terményárak nem voltak olyan kedvezők, ami arra ösztönözte volna a termelőket, hogy gyorsan döntsenek, s a bevált metódusoknak megfelelően készítsék elő a területüket. Ehelyett a kivárás mellett döntöttek és azon gondolkodtak, melyik legyen az a termény, növénykultúra, ami jövőre nagyobb jövedelmezőséggel kecsegtet.
Tavaly a nagy aszály miatt a kukorica és a napraforgó nem hozta a kellő mennyiséget, nagyon gyenge volt a termés, ami látszott az országos átlagon és rengeteg területet nem lehetett betakarítani a szárazás miatt, ezért nem volt értelme a kombájn költségét megelőlegezni. Emiatt ezekre a helyekre akkor kalászos kultúrákat vetettek, amellyel az elmúlt tíz év legnagyobb kalászos vetésterületét értük el a mintegy 1,6 millió hektárral. Ez azt is előre vetíti, hogy idén ősszel kisebb területen vetnek kalászos növényt. A sok csapadék segítette a gazdálkodást és vetés előkészítését, emiatt a terményárak is elkezdtek emelkedni, tehát azok a gazdálkodók, akik az országos szint feletti terméseredményt értek el, most már reménykedhetnek és bízhatnak abban, hogy októberig még tovább emelkednek a világpiaci folyamatok miatt a terményárak.
Nem mindegy azonban, hogy milyen fajtát válasszunk. Erre hívja fel a figyelmet Sándorfy András, a Marton Genetics Cégcsoport vezetője, aki hozzáteszi: „a nemesítési folyamat 10-12 év, amelyhez hozzá kell adni még 3-4 évet, amire a piac is megismeri az újonnan kinemesített fajtát. Az ilyen gyorsuló világban – különös tekintettel a klímaváltozásra – nagyon nehéz a termelők helyzete, viszont a nemesítő feladata abban mutatkozik meg, hogy segítse a termelőket. Olyan genetikákat kell ajánlani, amelyek a változó környezetre is optimális választ adnak. Azzal, hogy a génszerkesztés egyre inkább elterjedtté válik a jogszabályi háttér rendezetlensége ellenére is, de a kutatók és a fejlesztők elkezdték ennek a módszernek a használatát. Ebben az az előrelépés, hogy az említett 10-12 év 3-4 évre rövidül le, tehát sokkal gyorsabb lesz a reagálás a környezeti viszonyokra, gyorsan adaptálódó fajtákról van szó, amelyekkel befolyásolni lehet a növényt. A különböző kihívásokkal szemben – szárazság, csapadék – nem csak ellenálló lesz, hanem magasabb minőséget, kórokozóval szembeni ellenállóságot képes kifejteni. Ez a felgyorsult lehetőség a nemesítőkön keresztül jut el a termelőkhöz, amelynek köszönhetően mindig megfelelő genetikájú vetőmagot kapnak és biztonságos lesz a betakarítás -összegezte Sándorfy András.
Mi kerüljön a földbe?
A termésbiztonság kulcseleme az a vetőmag, amely a hatóság által minősített fajtatulajdonostól származik és fémzárjeggyel van ellátva. A kalászos fajtáknál előfordulhat az, hogy a gazdák újra elvetik azt a terményt, amit nem a malomba szántak, s ebből származik a jövő évi termés. Fontos hangsúlyozni annak a kockázatát, hogy ezek nem minősített vetőmagok, amellyel nem garantált az elvárt termésszint elérése, mint ami az állami fajtakísérleti eredményeknél adott. A fémzárolt vetőmag esetében garantált a csírázás, a növényvédelmi kezelés, az osztályozottság, a fajtatulajdonos szaktanácsadása. A raktárból kikerülő, újra elvetett mag nem jelent ilyen garanciát, ezért csak a fémzárolt vetőmag képes a jövő évi jó termés elérésére.
Sándorfy András szerint nem lehet elégszer felhívni a figyelmet a fémzárolt vetőmag fontosságára. A vetőmag ágazati szereplőinek nagy a felelőssége, hiszen a vetőmag választásában segíteni kell az információ átadásával a gazdálkodókat.
Online konferenciasorozatot indít a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. A három eseményből álló tájékoztatás célja, hogy hozzásegítse a feldolgozóüzemeket, a kertészeteket és az állattartó telepeket az ökológiai gazdálkodáshoz, illetve az ökotermékek feldolgozásához kapcsolt pályázati előnyök hatékony kihasználásához.... ➜
A Phylazonit Kft. és a Calmit Hungária Kft. bemutatja: a Tervezzünk ésszel: baktériumokkal és mésszel! rendezvényét. Miért fontos, hogyan és mennyire lehet hatékony ... ➜
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) – a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ) közreműködésével – idén is megrendezi az orszá... ➜
Május elejétől bő egy hónapon keresztül lehet szedni a szabadföldi epret a Szedd magad! kertekben. A legtöbb helyen bőséges termés várható. Cikkünkben mutatjuk az ors... ➜
Megjelent a hazai fűtetlen fólia alatt érlelt eper is az üzletekben és a piacokon. Kilóját 2400 forintért kínálják, jellemzően félkilós kiszerelésben árulták péld... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.