A növekvő árak ellenére sem mondanak le a tavaszi ünnepekhez kapcsolódó virágvásárlásról a magyarok – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Díszkertészek Szakmaközi szervezetének közös piaci körképéből. A március 8. nőnaphoz kapcsolódóan idén is jelentős forgalomra számítanak a hazai virágboltok.
A karácsonyi időszakot követően minden évben lassan növekszik a hazai virágárusok forgalma, a kereslet a március 8-án tartandó Nőnap kapcsán ugrik meg jelentősen. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Díszkertészek Szakmaközi szervezetének közös piaci körképe szerint a kínálat ebben az évben is széleskörű lesz, a különböző vágott virágok mellett – amelyek szinte kivétel nélkül külföldről kerülnek a virágpiacra –, a cserepes növények is szép számmal megtalálhatók lesznek a boltokban.
Népszerű az országos hálózatú TulipGarden
A tulipán őshazája Kis-Ázsia, ahol a kedvező klíma, a nem túl nedves, kevés szerves anyagot tartalmazó talaj és a hagyma szeretete tartotta fent a tulipánt talán az emberiség kezdete óta!...
Online konferenciasorozatot indít a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. A három eseményből álló tájékoztatás célja, hogy hozzásegítse a feldolgozóüzemeket, a kertészeteket és az állattartó telepeket az ökológiai gazdálkodáshoz, illetve az ökotermékek feldolgozásához kapcsolt pályázati előnyök hatékony kihasználásához.... ➜
A Phylazonit Kft. és a Calmit Hungária Kft. bemutatja: a Tervezzünk ésszel: baktériumokkal és mésszel! rendezvényét. Miért fontos, hogyan és mennyire lehet hatékony ... ➜
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) – a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ) közreműködésével – idén is megrendezi az orszá... ➜
Május elejétől bő egy hónapon keresztül lehet szedni a szabadföldi epret a Szedd magad! kertekben. A legtöbb helyen bőséges termés várható. Cikkünkben mutatjuk az ors... ➜
Megjelent a hazai fűtetlen fólia alatt érlelt eper is az üzletekben és a piacokon. Kilóját 2400 forintért kínálják, jellemzően félkilós kiszerelésben árulták péld... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.