Magyarország elsőként tette a méhészetet adómentessé, elsőként adott beporzási támogatást, és elsőként fogja ténylegesen felsorolni a címkén, mely országokból származik a méz, hiszen a termelők és a fogyasztók védelme így biztosított, mondta Nagy István agrárminiszter a Homokháti Méhész Egyesület méhészeti gyűlésén, Sándorfalván.
A tárcavezető arról is beszélt, hogy a méhészet kicsi ágazat a mezőgazdaságban, de kulcsszerepe van. Beporzás nélkül ugyanis nincs fenntartható fejlődés, fenntartható jövő. Az agrártárca továbbra is kiemelt figyelmet fordít a méhészetre a Közös Agrárpolitika 2027-ig tartó végrehajtása során is, valamint a nemzeti támogatási rendszerben. A méhészeti szektorális támogatások esetében megmarad az 50-50 százalékos uniós és hazai társfinanszírozás, és 2023 és 2027 között a méhészeti ágazat a hazai forrással együtt mintegy 42,7 millió euró támogatásban részesül. Ugyanúgy igényelhető lesz a méhek után az állatjóléti támogatás, 15 euró jár méhcsaládonként, részletezte Nagy István.
A miniszter arra is felhívta a figyelmet, hogy zavar keletkezett az európai mézpiacon. Itt is érezteti hatását az ukrajnai háború, az arra válaszul adott elhibázott brüsszeli szankciók. A harcok kitörése előtt 5000 tonna méz érkezhetett vám nélkül az EU-ba, efölött 17,3 százalékos vám terhelte a tételeket. Az unió döntése értelmében ma korlátlan mennyiségben érkezhet vám nélkül Ukrajnából a méz. Az ukrán méhészek pörgetés után azonnal nyomott áron értékesítették a mézüket, és azok vették meg tőlük, ahová a magyar méhészek is szerették volna értékesíteni a termékeiket. Nagy István hangsúlyozta, hogy 71%-kal több import mézet vásárolt Európa, mint a megelőző esztendőben. A mézpiaci zavarok megszüntetése érdekében a Mezőgazdasági és Halászati Tanács január 30-i ülésén 19 másik tagállam agrárminiszterével közösen kérte Magyarország az Európai Bizottságot az európai piacon található mézkeverékek származásának szigorúbb szabályozására.
Online konferenciasorozatot indít a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. A három eseményből álló tájékoztatás célja, hogy hozzásegítse a feldolgozóüzemeket, a kertészeteket és az állattartó telepeket az ökológiai gazdálkodáshoz, illetve az ökotermékek feldolgozásához kapcsolt pályázati előnyök hatékony kihasználásához.... ➜
A Phylazonit Kft. és a Calmit Hungária Kft. bemutatja: a Tervezzünk ésszel: baktériumokkal és mésszel! rendezvényét. Miért fontos, hogyan és mennyire lehet hatékony ... ➜
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) – a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ) közreműködésével – idén is megrendezi az orszá... ➜
Május elejétől bő egy hónapon keresztül lehet szedni a szabadföldi epret a Szedd magad! kertekben. A legtöbb helyen bőséges termés várható. Cikkünkben mutatjuk az ors... ➜
Megjelent a hazai fűtetlen fólia alatt érlelt eper is az üzletekben és a piacokon. Kilóját 2400 forintért kínálják, jellemzően félkilós kiszerelésben árulták péld... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.