A minőségi termékekkel és a speciális fogyasztói igények rugalmas kielégítésével tudják megnyerni a vásárlókat a kisebb pékségek. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Pékszövetség körképe szerint megállapítható, hogy a szakboltok kínálata a fogyasztói igényeknek megfelelően folyamatosan bővül. Az alapanyag felhasználásban is minőségi javulás figyelhető meg.
Borúsan indult a tavalyi év a hazai pékipar számára, az ágazat szereplői azonban sikerrel vették az akadályokat. A 2022. évi extrém energiaár robbanás, az egyéb inputok meredek áremelkedése – a gabonától a segédanyagokig –, a bérköltségek megugrása, valamint a hazai és globális gazdasági nehézségek, világpolitikai feszültségek és az ukrajnai háború miatt nehéz helyzetbe kerültek a kis- és nagyvállalatok. Míg a múlt év elején a szakma arra számított, hogy a kisebb vállalkozásoknak akár az egyharmada felhagyhat a tevékenységével, szerencsére nem így történt. A vállalkozásoknak a költséghatékonyságuk drasztikus javításával – a termelésszervezés, technológia, logisztika, energiagazdálkodás ésszerűsítésével, adott esetben műszaki fejlesztéssel – sikerült talpon maradniuk. Ebben a folyamatban nagy szerepet játszott a kormányzat által biztosított energiaár-támogatás is.
A helyzet súlyosságát a kiskereskedők is érzékelték, így az átadási árakban többnyire sikerült érvényesíteni a megugrott önköltséget. Az elmúlt időszakban egyre több kereskedő számára vált nyilvánvalóvá, hogy fontos a beszállítók stabilitása és az átvett termékek minősége.
Ez utóbbi, vagyis a hazai péktermékek minősége folyamatosan emelkedik. A kisebb ágazati szereplők túlélésének a záloga a folyamatos termékfejlesztés és a vásárlók magas minőségű termékkel való ellátása. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Pékszövetség körképe szerint megállapítható, hogy a szakboltok kínálata a fogyasztói igényeknek megfelelően folyamatosan bővül. A pékségek egyre szélesebb körben használják a kovászos technológiát, a termékválasztékot pedig a fogyasztói igényekhez alakítják. Ide tartoznak a speciális igényeket kielégítő termékek – gluténmentes, csökkentett szénhidrát tartalmú pékáruk – előállítása és forgalmazása. A fogyasztók érdeklődését innovatív termékekkel igyekeznek felkelteni az ágazat szereplői.
A kertész naplója #13: Mikor kezdjük el a palántázást?... ➜
A kertész naplója #12: Szabad-e metszeni virágzáskor? ... ➜
A néphit szerint április előtt nem érdemes a szőlőmetszést elkezdeni, mert a késői fagyok kárt tehetnek benne. "inkább a szőlő sírjon, mint a gazdája". A hónap töb... ➜
Március 25-e: Gyümölcsoltó Boldogasszony napja. Mária fogantatásának napja, éppen 9 hónap múlva – azaz december 25-én, karácsony első napján – következik Krisztu... ➜
Ki ne szeretne egységes, haragos zöld gyepet a kertjébe, amelyben mindig lehet gyönyörködni. Most jött el az ideje, hogy ezt megalapozzuk. De vannak más teendőink is márc... ➜
Február 19.-e Zsuzsanna napja, amikor a népi megfigyelések szerint megszólalnak a pacsirták. Egyes gazdák azt mondták: onnantól kezdve lehet metszeni a szőlőt, hogy azon ... ➜
A gyümölcsfák és a haszonnövények mellett dísznövényeket is érdemes ültetni, mert ezek a települések életének meghatározó részei. Nélkülük a lelkünk is szegé... ➜
Január második felében már több népi megfigyelésből lehet következtetni arra, hogy milyen szőlőtermés várható. Szakértőnk ezek mellett elmondja, hogy ilyenkor jön ... ➜
Október második felében kezdődhet azoknak a növényeknek a kiültetése, amelyeket edényben nevelve szereztünk be és teszünk ki a végleges helyére.... ➜
Október második felében kezdődhet azoknak a növényeknek a kiültetése, amelyeket edényben nevelve szereztünk be és teszünk ki a végleges helyére. A szabad gyökerűek ... ➜
Szeptember második felében kezdődhet azoknak a növényeknek a kiültetése, amelyeket edényben nevelve szereztünk be és teszünk ki a végleges helyére. A szabad gyökerűe... ➜
Most van a paradicsom szüretének a szezonja. Szerencsére nem csak ilyenkor, hanem a fajtaválasztéknak köszönhetően többször is terem egy évben, ezért a hagyományos, lu... ➜
Augusztus második fele a növények felkészülése a téli időszakra: ebben nagy szerepe van a hajnali párának és a csapadéknak. ... ➜
A nemesítéseknek és a kísérletezéseknek köszönhetően már megdőlt az az évszázados hit, miszerint Lőrinc napja után kásás lesz a dinnye, vagyis az élvezeti érték... ➜
János Pál napja a kertészek számára igen fontos nap, még meg is előzi azt a Péter Pál napját, amely az aratás kezdete a mezőgazdaságban.... ➜
A gyümölcsösökben a sok hajtás gondot jelenthet a termény kifejlődése szempontjából, ezért júniusban szükség van egy alapos zöldmetszésre, vagy zöldritkításra.... ➜
Luca-nap és karácsony közötti 12 napon jegyezni kell az időjárást. Ez mutatja meg a következő év hónapjainak időjárását. Luca-napján a gazdasszony tányérba, meleg... ➜
A népi megfigyelések szerint, ha december lágy, esős, a vetés csak meglehetős. Téli köd keleti széllel olvadást okoz, a nyugati szél meg fagyot hoz. Fehér karácsony, f... ➜
Szent András, vagy Őszutó havának második felében járunk: Szent András apostol, aki a keleti egyház védőszentje, az első században élt. Akkor halt mártírhalált az ... ➜
A hónap egyik meghatározója Márton napja 11.-én: „Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható.” „Ha jókedvű Márton, kemény lesz a t... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.