Idén a szokásosnál jóval korábban bújt elő az erdőkben a medvehagyma, melyet elsősorban jellegzetes fokhagymás íze miatt fogyasztunk, ám emellett bizonyítottan kiváló gyógyhatású növény.
Szedésénél azonban mértéktartónak kell lennünk, ugyanis saját fogyasztásra, naponta legfeljebb 2 kg mennyiségben szabad gyűjteni az állami erdőkben, melyek nem minősülnek természetvédelmi területnek. Ha pedig valaki árusítás céljából szeretné szedni, ahhoz mindenképpen engedély kell, vagy a terület tulajdonosától, vagy állami erdő esetében a területet kezelő erdészet állítja ki ehhez az engedélyt - figyelmeztet a NÉBIH.
Akár saját részre, akár kereskedelmi célra gyűjtjük a medvehagymát, tanácsos azt a szezon elejére időzíteni, amikor még nem bújtak elő a gyöngyvirág hasonló küllemű, ám mérgező levelei. A két erdei növényt legegyszerűbben a levél dörzsölésével lehet megkülönböztetni, ugyanis csak a medvehagyma levelének vagy jellegzetes hagymaszaga.
Kívül belül egészség
A medvehagymát elsősorban íze miatt fogyasztjuk, sokoldalúan felhasználható ételekben, sőt italokban egyaránt. Ami viszont a legfontosabb, hogy nagyon sok gyógyhatása van. A népi orvoslás a medvehagymát a hurutos megbetegedések megelőzésére, enyhítésére és emésztési panaszok kezelésére alkalmazta elsősorban. Vagyis a tél végén, tavaszi elején gyakran kialakuló felső légúti betegségekre bátran használhatjuk, ilyenkor jól jön az is, hogy természetes antibiotikum, tartalmaz ásványi anyagokat és vitaminokat is.
A tudományos megfigyelések viszont kimutatták, hogy ennél sokrétűbb a medvehagyma gyógyereje. Vérnyomáscsökkentő hatású, lassítja a koleszterin lerakódások kialakulását az érfalban, javítja a végtagok keringését.
Véralvadásgátló szerekkel történő együttszedése viszont nem javasolt, mert a vérzés létrejöttének kockázata fokozódhat.
Népi megfigyelés, hogy a hagyma bőrön történő külsődleges használata (borogatásként, lemosásként) jótékony hatású egyes gombás fertőzések kezelésében. Érzékeny bőrűek azonban fokozott óvatossággal alkalmazzák, mivel bőrgyulladást, bőrkiütést, bőrpírt okozhat.
Mi készülhet belőle?
Kedvelt a medvehagymás olasz szósz, a pesto is, amit tésztára öntve egytálételként ehetünk, egészséges, laktató ebéd lesz belőle. Sokszor készítenek belőle levest, főzeléket, sőt ihatjuk is a medvehagymát, bor és tea formájában, előbbinél a friss levelet fehérborral forralják össze, a teát pedig szárított változatból készítik, köhögésnél szinte azonnal segít, szünteti a torokfájást, enyhíti a nátha tüneteit. - olvasható a Gyógynövény Szövetség és Terméktanács oldalán.
A kertész naplója #13: Mikor kezdjük el a palántázást?... ➜
A kertész naplója #12: Szabad-e metszeni virágzáskor? ... ➜
A néphit szerint április előtt nem érdemes a szőlőmetszést elkezdeni, mert a késői fagyok kárt tehetnek benne. "inkább a szőlő sírjon, mint a gazdája". A hónap töb... ➜
Március 25-e: Gyümölcsoltó Boldogasszony napja. Mária fogantatásának napja, éppen 9 hónap múlva – azaz december 25-én, karácsony első napján – következik Krisztu... ➜
Ki ne szeretne egységes, haragos zöld gyepet a kertjébe, amelyben mindig lehet gyönyörködni. Most jött el az ideje, hogy ezt megalapozzuk. De vannak más teendőink is márc... ➜
Február 19.-e Zsuzsanna napja, amikor a népi megfigyelések szerint megszólalnak a pacsirták. Egyes gazdák azt mondták: onnantól kezdve lehet metszeni a szőlőt, hogy azon ... ➜
A gyümölcsfák és a haszonnövények mellett dísznövényeket is érdemes ültetni, mert ezek a települések életének meghatározó részei. Nélkülük a lelkünk is szegé... ➜
Január második felében már több népi megfigyelésből lehet következtetni arra, hogy milyen szőlőtermés várható. Szakértőnk ezek mellett elmondja, hogy ilyenkor jön ... ➜
Október második felében kezdődhet azoknak a növényeknek a kiültetése, amelyeket edényben nevelve szereztünk be és teszünk ki a végleges helyére.... ➜
Október második felében kezdődhet azoknak a növényeknek a kiültetése, amelyeket edényben nevelve szereztünk be és teszünk ki a végleges helyére. A szabad gyökerűek ... ➜
Szeptember második felében kezdődhet azoknak a növényeknek a kiültetése, amelyeket edényben nevelve szereztünk be és teszünk ki a végleges helyére. A szabad gyökerűe... ➜
Most van a paradicsom szüretének a szezonja. Szerencsére nem csak ilyenkor, hanem a fajtaválasztéknak köszönhetően többször is terem egy évben, ezért a hagyományos, lu... ➜
Augusztus második fele a növények felkészülése a téli időszakra: ebben nagy szerepe van a hajnali párának és a csapadéknak. ... ➜
A nemesítéseknek és a kísérletezéseknek köszönhetően már megdőlt az az évszázados hit, miszerint Lőrinc napja után kásás lesz a dinnye, vagyis az élvezeti érték... ➜
János Pál napja a kertészek számára igen fontos nap, még meg is előzi azt a Péter Pál napját, amely az aratás kezdete a mezőgazdaságban.... ➜
A gyümölcsösökben a sok hajtás gondot jelenthet a termény kifejlődése szempontjából, ezért júniusban szükség van egy alapos zöldmetszésre, vagy zöldritkításra.... ➜
Luca-nap és karácsony közötti 12 napon jegyezni kell az időjárást. Ez mutatja meg a következő év hónapjainak időjárását. Luca-napján a gazdasszony tányérba, meleg... ➜
A népi megfigyelések szerint, ha december lágy, esős, a vetés csak meglehetős. Téli köd keleti széllel olvadást okoz, a nyugati szél meg fagyot hoz. Fehér karácsony, f... ➜
Szent András, vagy Őszutó havának második felében járunk: Szent András apostol, aki a keleti egyház védőszentje, az első században élt. Akkor halt mártírhalált az ... ➜
A hónap egyik meghatározója Márton napja 11.-én: „Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható.” „Ha jókedvű Márton, kemény lesz a t... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.