Bizakodóak a hazai húsipari szereplők az idei húsvéti szezonnal kapcsolatban. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Húsiparosok Szövetségének közös piaci körképe szerint ebben az időszakban a legtöbb feldolgozó a magasabb minőségű termékekre fókuszál. Többségük a hosszan érlelt hagyományos sonka és a kötözött sonkák mellett a gyorspácolt termékek közül is a jobb minőségű sonkákat gyártja.
Mivel jelentős alapanyag-áremelkedés nem volt az idei szezon előtt, ezért a megkérdezett húsfeldolgozók legalább a tavalyihoz hasonló forgalomra számítanak, többségük 5-15 százalékos növekedést vár az idei húsvéttól. A kisebb üzemek esetében a húsvéti forgalom elérheti az éves mennyiség 30 százalékát is, a nagyobb vállalkozások esetében ez az arány alacsonyabb, hiszen a nagy húsipari üzemekben folyamatosan magas a termelés volumene.
Húsvétkor általában nyers sonkából készült főtt sonkát fogyasztunk, a klasszikus húsvéti parasztsonka alapanyagául szolgáló sertéseket már a tél vége felé, legalább 5-6 héttel húsvét előtt levágják. Vágás után a sertéscombot vagy lapockát csonttal együtt 4-5 hétig sózzák és pácolják, s csak ezután füstölik, ami szintén több napig, akár egy hétig is eltarthat. A sonka ezután már megfőzhető és fogyasztható, de van, ahol a füstölést követően hűvös helyen lógatva még napokig, vagy akár hetekig is érlelik.
A sonka elkészítésének ez a hagyományos módja még a régi időkben alakult ki, amikor hűtők hiányában sertést csak a hideg, téli hónapokban vágtak. A sonkát megszegni, megfőzni és fogyasztani viszont csak húsvétkor lehetett, ami gyakran a későbbi tavaszi hónapokra esett, amikor már meleg volt az idő. Ezért is volt szükség az eltarthatóságot biztosító sózásra és pácolásra.
Az idők során megváltozott ipari körülmények alapján létrejöttek a régi módszerektől eltérő eljárások is.
A hagyományos, hetekig tartó sózás, pácolás és füstölés után, de csont nélkül pár hét alatt készül a kötözött sonka, ami 10°C-on több hétig is eltartható.
Az elmúlt évtizedekben megjelentek a piacon a főtt, gyorspácolt sonkák is. Ezen termékek elkészítésének lényege, hogy a sózáshoz és pácoláshoz szükséges adalékanyagokat bejuttatják a sonka belsejébe, a gyártási folyamat ezzel néhány órára rövidül.
Mozgalmas húsvéti időszakra készülnek a hazai juhászok
Kedvező kilátásokkal indul az idei húsvéti szezon a hazai juhtenyésztők számára. Az európai piacon egyre erősödő kereslet tapasztalható, amit a korai húsvéttal egybeeső muszlim Ramadán...
A kertész naplója #14: Gyep, vagy pázsit? Ez a különbség a kettő között... ➜
A kertész naplója #13: Mikor kezdjük el a palántázást?... ➜
A kertész naplója #12: Szabad-e metszeni virágzáskor? ... ➜
A néphit szerint április előtt nem érdemes a szőlőmetszést elkezdeni, mert a késői fagyok kárt tehetnek benne. "inkább a szőlő sírjon, mint a gazdája". A hónap töb... ➜
Március 25-e: Gyümölcsoltó Boldogasszony napja. Mária fogantatásának napja, éppen 9 hónap múlva – azaz december 25-én, karácsony első napján – következik Krisztu... ➜
Ki ne szeretne egységes, haragos zöld gyepet a kertjébe, amelyben mindig lehet gyönyörködni. Most jött el az ideje, hogy ezt megalapozzuk. De vannak más teendőink is márc... ➜
Február 19.-e Zsuzsanna napja, amikor a népi megfigyelések szerint megszólalnak a pacsirták. Egyes gazdák azt mondták: onnantól kezdve lehet metszeni a szőlőt, hogy azon ... ➜
A gyümölcsfák és a haszonnövények mellett dísznövényeket is érdemes ültetni, mert ezek a települések életének meghatározó részei. Nélkülük a lelkünk is szegé... ➜
Január második felében már több népi megfigyelésből lehet következtetni arra, hogy milyen szőlőtermés várható. Szakértőnk ezek mellett elmondja, hogy ilyenkor jön ... ➜
Október második felében kezdődhet azoknak a növényeknek a kiültetése, amelyeket edényben nevelve szereztünk be és teszünk ki a végleges helyére.... ➜
Október második felében kezdődhet azoknak a növényeknek a kiültetése, amelyeket edényben nevelve szereztünk be és teszünk ki a végleges helyére. A szabad gyökerűek ... ➜
Szeptember második felében kezdődhet azoknak a növényeknek a kiültetése, amelyeket edényben nevelve szereztünk be és teszünk ki a végleges helyére. A szabad gyökerűe... ➜
Most van a paradicsom szüretének a szezonja. Szerencsére nem csak ilyenkor, hanem a fajtaválasztéknak köszönhetően többször is terem egy évben, ezért a hagyományos, lu... ➜
Augusztus második fele a növények felkészülése a téli időszakra: ebben nagy szerepe van a hajnali párának és a csapadéknak. ... ➜
A nemesítéseknek és a kísérletezéseknek köszönhetően már megdőlt az az évszázados hit, miszerint Lőrinc napja után kásás lesz a dinnye, vagyis az élvezeti érték... ➜
János Pál napja a kertészek számára igen fontos nap, még meg is előzi azt a Péter Pál napját, amely az aratás kezdete a mezőgazdaságban.... ➜
A gyümölcsösökben a sok hajtás gondot jelenthet a termény kifejlődése szempontjából, ezért júniusban szükség van egy alapos zöldmetszésre, vagy zöldritkításra.... ➜
Luca-nap és karácsony közötti 12 napon jegyezni kell az időjárást. Ez mutatja meg a következő év hónapjainak időjárását. Luca-napján a gazdasszony tányérba, meleg... ➜
A népi megfigyelések szerint, ha december lágy, esős, a vetés csak meglehetős. Téli köd keleti széllel olvadást okoz, a nyugati szél meg fagyot hoz. Fehér karácsony, f... ➜
Szent András, vagy Őszutó havának második felében járunk: Szent András apostol, aki a keleti egyház védőszentje, az első században élt. Akkor halt mártírhalált az ... ➜
A hónap egyik meghatározója Márton napja 11.-én: „Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható.” „Ha jókedvű Márton, kemény lesz a t... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.