Egyenlőre megnyugodhatnak a gazdák, a növényvédő szerek korlátozása megbukott az EP-ben.
Az Európai Bizottság elnöke 2024.02.06-án bejelentette, hogy visszavonják a növényvédő szerek csökkentéséről szóló javaslatukat. Ursula von der Leyen erről az Európai Parlament plenáris ülésén beszélt erről.
Rettegnek a gazdák a szerkivonástól
Az Európai Bizottság fenntartható növényvédelemre vonatkozó irányelvének módosítási javaslata a környezet és az egészség hatékonyabb védelme érdekében 2030-ig a növényvédőszerek használatának és kockázatának 50%-os csökkentését kívánta elérni.
Magyarország esetében ez azt jelentené, hogy a kémiai növényvédőszerek használatát 48 százalékkal, míg a veszélyesebb növényvédőszerekét 60 százalékkal kellene mérsékelni 2030-ig. „Az unió javaslata igazságtalan, Magyarországon ugyanis évek óta az uniós átlag alatti a növényvédőszer-használat 1 hektárra vetítve: 2020-ban például az uniós átlag hatóanyagban kifejezve 2,1 kilogramm volt hektáronként, míg belföldön ez a szám 1,7 kilogrammot tett ki” – ismertette Farkas Sándor. (Forrás: www.magyarhirlap.hu)
Szerkivonás problémája a gazdák szemszögéből
Sajnos rengeteg hatásos növényvédőszert vontak ki az elmúlt évtizedekben és sokszor nincsen helyettük alternatíva. Ez óriási problémát ró a gazdálkodókra.
A növényvédelem rendkívül felelősségteljes szakma, ugyanis a növények számtalan támadásnak vannak kitéve, különféle baktériumoknak, gombáknak, vírusoknak, rovaroknak, ezzel komoly károkat okozva a növényben, majd elfogyasztva az emberi szervezetben is.
A növénytermesztők felelős szakemberek, akik a mindenkori előírásoknak megfelelően alkalmazzák a növényvédő szereket a növények egészsége érdekében. A növényvédő szerek beszerzése nem kis költséget ró a gazdaságokra, kijuttatásuk nem olcsó, így a termelőknek sem érdeke, hogy azokat a szükségesnél nagyobb mennyiségben használják, ezáltal meggondolatlanul terheljék a környezetet- nyilatkozta a novenyvedoszer.hu oldalnak Mondok József agrármérnök, gyakorló gazda.
A kertész naplója #13: Mikor kezdjük el a palántázást?... ➜
A kertész naplója #12: Szabad-e metszeni virágzáskor? ... ➜
A néphit szerint április előtt nem érdemes a szőlőmetszést elkezdeni, mert a késői fagyok kárt tehetnek benne. "inkább a szőlő sírjon, mint a gazdája". A hónap töb... ➜
Március 25-e: Gyümölcsoltó Boldogasszony napja. Mária fogantatásának napja, éppen 9 hónap múlva – azaz december 25-én, karácsony első napján – következik Krisztu... ➜
Ki ne szeretne egységes, haragos zöld gyepet a kertjébe, amelyben mindig lehet gyönyörködni. Most jött el az ideje, hogy ezt megalapozzuk. De vannak más teendőink is márc... ➜
Február 19.-e Zsuzsanna napja, amikor a népi megfigyelések szerint megszólalnak a pacsirták. Egyes gazdák azt mondták: onnantól kezdve lehet metszeni a szőlőt, hogy azon ... ➜
A gyümölcsfák és a haszonnövények mellett dísznövényeket is érdemes ültetni, mert ezek a települések életének meghatározó részei. Nélkülük a lelkünk is szegé... ➜
Január második felében már több népi megfigyelésből lehet következtetni arra, hogy milyen szőlőtermés várható. Szakértőnk ezek mellett elmondja, hogy ilyenkor jön ... ➜
Október második felében kezdődhet azoknak a növényeknek a kiültetése, amelyeket edényben nevelve szereztünk be és teszünk ki a végleges helyére.... ➜
Október második felében kezdődhet azoknak a növényeknek a kiültetése, amelyeket edényben nevelve szereztünk be és teszünk ki a végleges helyére. A szabad gyökerűek ... ➜
Szeptember második felében kezdődhet azoknak a növényeknek a kiültetése, amelyeket edényben nevelve szereztünk be és teszünk ki a végleges helyére. A szabad gyökerűe... ➜
Most van a paradicsom szüretének a szezonja. Szerencsére nem csak ilyenkor, hanem a fajtaválasztéknak köszönhetően többször is terem egy évben, ezért a hagyományos, lu... ➜
Augusztus második fele a növények felkészülése a téli időszakra: ebben nagy szerepe van a hajnali párának és a csapadéknak. ... ➜
A nemesítéseknek és a kísérletezéseknek köszönhetően már megdőlt az az évszázados hit, miszerint Lőrinc napja után kásás lesz a dinnye, vagyis az élvezeti érték... ➜
János Pál napja a kertészek számára igen fontos nap, még meg is előzi azt a Péter Pál napját, amely az aratás kezdete a mezőgazdaságban.... ➜
A gyümölcsösökben a sok hajtás gondot jelenthet a termény kifejlődése szempontjából, ezért júniusban szükség van egy alapos zöldmetszésre, vagy zöldritkításra.... ➜
Luca-nap és karácsony közötti 12 napon jegyezni kell az időjárást. Ez mutatja meg a következő év hónapjainak időjárását. Luca-napján a gazdasszony tányérba, meleg... ➜
A népi megfigyelések szerint, ha december lágy, esős, a vetés csak meglehetős. Téli köd keleti széllel olvadást okoz, a nyugati szél meg fagyot hoz. Fehér karácsony, f... ➜
Szent András, vagy Őszutó havának második felében járunk: Szent András apostol, aki a keleti egyház védőszentje, az első században élt. Akkor halt mártírhalált az ... ➜
A hónap egyik meghatározója Márton napja 11.-én: „Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható.” „Ha jókedvű Márton, kemény lesz a t... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.