Március utolsó hetére a változékony időjárás nyomta rá bélyegét. A nappali hőmérséklet még most is átlag feletti volt, de éjszakánként gyakran fagyközeli értékeket mérhettünk. Jelentősebb csapadék csak a Dunántúl nyugati tájegységeiben hullott, más térségekben csupán néhány milliméter esett. A talaj felső rétege erősen kiszáradt, a kapás kultúrák talajelőkészítése zavartalanul folyik. Virágzik a kökény, a népi mondás szerint kezdődhet a kukorica vetése.
Őszi kalászos gabonák
Az őszi kalászos gabonák fejlődésének továbbra is kedvez a jelenlegi időjárás. Megkezdődött az árpa szárbaindulása, a búza pedig a bokrosodás végén tart. A gabonákon károsító betegségek terjedésében a korábbiaknál kissé hűvösebb időjárás miatt túl sok változás nem történt.
Az árpán a pirenofórás fertőzés lassú terjedése figyelhető meg, míg a lisztharmat fertőzés szintje a legfejlettebb állományokban gyenge-közepes mértékű, és elsősorban az alsó, fejlettebb leveleket érinti.
A búzán a sárgarozsda lassú, de folyamatos fertőzése tapasztalható, a friss tünetek mellett sporuláló foltokat láthatunk. Emellett a szeptóriás megbetegedés a jellemző gyenge-közepes mértékben.
Forrás: pixabay.com
Őszi káposztarepce
Az őszi káposztarepce a változékony időjárás ellenére általában elérte a zöldbimbós fejlettséget. Igen erős a repcefénybogarak betelepedése, virágzatonként 3-5 bogár is megtelepedett a bimbókon, ami vontatott virágzáskezdet esetén nagy károkat képes előidézni. Újabb betelepedési hullám figyelhető meg a szárormányosok esetében, tehát erre a kártevőre ismét oda kell figyelni, illetve a fénybogár elleni kezeléssel erre a kártevőre is gondolni kell. Helyenként már megkezdődött a becőormányos bogarak betelepedése is, de létszámuk egyelőre jelentéktelen. A repcekártevők elleni rovarölő szeres kezelések során fokozottan ügyeljünk a megporzó rovarok megóvására, ezért szigorúan tartsuk be a készítményekre vonatkozó kijuttatási, felhasználási szabályokat.
Forrás: pixabay.com
Cukorrépa, napraforgó, kukorica
A cukorrépa, napraforgó és kukorica fokozottan érzékeny a talajlakó kártevő fertőzöttségre, ezért most időszerű a talajokban található drótférgek, pajorok (kukoricánál a kukoricabogár peték is) létszámának ellenőrzése, és indokolt esetben a védekezésre való felkészülés. Általános szabály, hogy 2 db/m2 feletti együttes fertőzés esetén meggondolandó a talajfertőtlenítés elvégzése, mert a kártevők okozta tőszámkiesés akár gazdaságtalanná is teheti termesztést.
Szerző: Dr. Aponyi Lajos
www.magyarnovenyorvos.hu
Őszi árpa, búza és repce aktuális növényvédelme
Megjelent Dr. Aponyi Lajos legújabb szántóföldi előrejelzése. Írásában kitér az őszi árpa és búza növényvédelmére, az időjárási körülményekkel összefüggő rozsdabetegségekre,...
Javában megkezdődött a 2024. egységes kérelem beadásának időszaka, mely egészen 2024.június 10-ig tart, de természetesen nem szabad az utolsó pillanatokra hagyni a kifizetési/támogatási kérelmek benyújtását. A tavalyi évhez képest került bele egy-két újítás, melyek a felhasználókat segítik és egyértelműsítik a beadás folyamatát. Fontos kiemelni a 2024-es AÖP könnyítést is, mert ez most egy kihagyhatatlan lehetőség. - írja Morva Tamás, a morvanovenydoki.hu oldalon.... ➜
A 2023-2027 közötti időszakra vonatkozó, magyar Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervvel összefüggő információk a mai naptól megújult formában új honlapon, a kap.gov... ➜
A területi monitoring rendszer röviden TMR rendszer, a Kincstár 2023-ban bevezetett újítása. Tulajdonképpen a Sentinel műholdcsalád csatlakoztatását jelenti a támogatá... ➜
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) április 15-én beüzemelte az Országos Jégkármérséklő Rendszert (JÉGER), amely ezzel megkezdte hetedik védekezési szezonját. Az ... ➜
Egyre több adminisztrációs feladattal jár az európai uniós agrártámogatások lehívása. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) azért, hogy tagjait hatékonyan tudja tám... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.